Szent Ferencről

Szeretettel buzdítunk minden kedves Olvasót ezen írás végigolvasására, általa ugyanis nem “csupán” néhány életrajzi adattal lehetünk gazdagabbak, hanem egy olyan betekintést is nyerhetünk Szent Ferenc lelkiségébe, mely minket is mélyen elgondolkodtathat.


Egy alkalommal, amikor Ferenc visszatért az imádságból, Masseo testvér– ő mesélte így később a testvérek körében — megkérdezte tőle: ,,Miért neked? Miért neked? Miért neked?” Ferenc viszonozta a kérdést: ,,Mit mond Masseo testvér?” ,,Az egész világ utánad megy — hangzott a válasz –, mindenki téged akar látni, téged akar hallani, neked akar engedelmeskedni. Pedig nem vagy szép ember, nem vagy sem művelt, sem bölcs, sem előkelő. Hogy van ez, hogy a világ mégis utánad megy?”

 

ASSISI SZENT FERENC
(1181-1226)

Assisi_Szent_Ferenc

„Aki lakásra gyűjt, minden kiadást mérlegel. Itt egy öröklakás megszerzéséről van szó, s ezért szorítjuk meg magunkat. A Mennyek Országa a lélekben szegényeké!” (1)

A keresztségben a János nevet kapja, így Giovanni di Bernardone a hivatalos neve, de francia származású anyjára utalva Francesconak szólítják. Jómódú szülei – a kor szokásának megfelelően – a lovagi életre nevelik. El is indul ezen az úton. Ifjúként szeretett öltözködni, szórakozni, barátait megvendégelni. Szülei kissé sokallták a költekezéseit, de elnézték neki. Cimborái pedig szívesen vették nagylelkűségét. Mindenki szerette kulturált viselkedése és emberséges magatartása miatt. 20 éves, mikor részt vesz egy városok közötti háborúban. Ebben „elesik”: egy év börtönfogság következik, majd betegen érkezik haza. Mikor lassan felépül, újra nekivág a kalandos lovagi életnek. Ekkor azonban az Úr megállítja. „Mikor egy éjszakán álomba szenderült, megjelent neki egy ember, nevén szólította és elvezette őt egy tágas és gyönyörűséges palotába, mely roskadásig tele volt fegyverekkel. A falakon szebbnél szebb sisakok és más fegyverek, a hadi élet díszének elengedhetetlen kellékei csüngtek. Ferenc szíve repesett az örömtől, és magában egyre csak azon töprengett, vajon mit is jelent mindez. Újra meg újra felvetette magában a kérdést, kié ez a sok remekbe készült fegyver és ez a gyönyörűséges kastély? És mindjárt hallotta rá a feleletet, hogy mindez a kastéllyal egyetemben az övé és lovagjaié.

Ferenc másnap örömtől repeső szívvel ébredt fel, és kelt ki az ágyból. Mint olyan ember, aki még nem ízlelte meg az Úr lelkének édességét, egészen világias módon gondolkodott, és az álmot úgy magyarázta, hogy a világban hatalmas fejedelemségig fogja vinni. Ezért elhatározta, hogy haladéktalanul folytatja útját Apulia felé, és ott a gróffal lovaggá ütteti magát. Lelkét még a szokottnál is nagyobb öröm töltötte el, úgyhogy sokan csodálkozva kérdezték tőle, honnét ez a szertelen nagy öröm? És ő felelte: Tudom, hogy nemsokára hatalmas fejedelem lesz belőlem.”(2) De felmerül benne egy kérdés: kit akarsz szolgálni, az urat vagy a szolgát? Mert minden ember csak szolga! És Ferenc az Urat választja. Élete megváltozik: gondoskodó szeretettel fordul a korábban undorodva elkerült leprások felé, gyakran ad alamizsnát, sokat imádkozik a San Damiano templomban. Itt hallja Jézus hangját: Ferenc, építsd fel egyházamat (ezt ő templomnak érti)! Lemond minden vagyonáról, nyilvánosan, a püspök előtt elkötelezi magát a szegénység és az Isten gyermekeinek szabadsága mellett. S ez az igazi, teljes megtérése (1206-ban). Elvonul 2 évre remeteségbe, amit imában, bűnbánatban és mások szolgálatában tölt.

Lelkisége: Kettősséget érez magában: vágyakozik a kicsiség és az egyszerűség után, de azt is érzi, hogy valami hatalmas feladatra van hivatva. Mindkettőre igent mond, és hűséges mindkettőhöz, élete végéig. Az teszi erre képessé, hogy pontosan másolja Krisztus életét. Igaz tanú: a szegény Ferenc hiteles képet nyújt nekünk a szegény Krisztusról. A gazdag egyház pedig torz képet az Istenről. Isten egészen kicsi és alázatos: kisebb, mint ahogy a hatalmaskodók, élre törők képzelik. Ezért kérdéses, hogy ők majd felismerik-e, eggyé válnak-e Vele? És Isten több, mint amilyennek mi megismerjük! Sokrétűbb, nem olyan kicsinyes, nem simplex. Minden nap felismerhetnénk valami újat Benne és az Általa nyújtott világban. De csak az ismerheti fel Krisztust, aki hajlandó – Hozzá hasonlóan – egészen kicsivé, sebezhetővé, kiszolgáltatottá válni. És az, aki – Hozzá hasonlóan – több mer lenni, mint önmagánakvalóság, aki föléje tud emelkedni az emberi civódásokon, aki rátalál a Kincsre, és elő is tudja azt hozni, és képes azt másoknak adni. Az ilyen ember ismeri fel Krisztust, azt, aki mindezt elénk élte. Nem tudja felismerni Istent a felszínes ember, a langyos, aki nem veszi komolyan az Evangéliumot, a meghívását, aki áldozat és elmélyülés nélkül próbálná végig élni életét, olcsón, „ár” alatt hozzájutva. Az ilyen kisstílű ember szem elől fogja téveszteni az Urat! Nem tudja felismerni Istent az önmagát megtévesztő ember, aki csak hitigazságokat ismert meg – a személyes Isten helyett -, aki a teológiát mint tudományt tanulta, de nem az Istent kereste, hanem önmagát, saját önigazolását, megnyugvását. Szent Ferenc élete és tanítása arra indít, hogy meglássuk a látszaton túlit, s ne elégedjünk meg annyival, ami az első pillanatban láttatja magát. A természet szépségén túli Istent, az emberi gyengeséget is irgalmasan szemlélő Istent, aki könyörületes Úr, és semmi köze a kínzó, gyötrő urasághoz. Ferenc a nagylelkű Istent akarja megmutatni, aki szabadságot biztosít nekünk, és szabad elkötelezettséget kér tőlünk. Ezért engedte el jószívvel rendjéből azt a testvért, aki meg akart házasodni, hiszen Istenhez csak szabadon és nagylelkűen lehet csatlakozni, kényszerrel és szorongva nem. Mindenkinek rá kell találnia arra a helyre, ahol a legteljesebben tudja elkötelezni magát Isten- és embertársai mellett. Ferenc gyermeki lelkesedéssel és teljes tisztelettel fordul a teremtett világ minden tagja felé, meglátva mindenben azt a méltóságot, melyet Alkotója révén magában hordoz. Testvért lát mindenkiben és mindenben, nem pedig elviselendő terhet. Még a halált is nővérének tekinti. S ne gondoljuk, hogy mindezt egy lélekben szárnyaló, romantikus pillanatában teszi, épp ellenkezőleg, akkor, mikor 12 betegsége módfelett gyötri és nagy kínokat áll ki. Fájdalmában már enyhületért kezd imádkozni, de visszavonja kérelmét, mikor az Úr beavatja titkába: most részesül a legnagyobb kincsben, ki ne engedje kezéből! „Légy olyan nyugodt, mintha már országomban lennél!”(3) Ferenc a test gyengeségében hatalmas lelki erőre kap, és hálálkodni kezd a Szentháromságnak ekkora meg nem érdemelt ajándékért. Fájlalja, hogy olyan nagyon hálátlanok és érzéketlenek vagyunk, és nem dicsérjük úgy Teremtőnket, ahogy illenék. Majd belekezd minden teremtmény közös háladalába:

Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tied a dicséret, dicsőség és imádás és minden áldás,
Minden egyedül Téged illet, Fölség,
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.

Áldott légy Uram s minden alkotásod,
Legfőképpen urunk-bátyánk a nap,
Aki a nappalt adja és aki ránk deríti a Te világosságodat!
És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes a Te képed, Fölséges.

Áldjon, Uram, Téged hold nénénk és minden csillaga az égnek!
Őket az égen alkotta kezed fényesnek, drága szépnek!
Áldjon, Uram, Tégedet szél öcsénk, levegő, felhő, jó és rút idő,
Kik által élteted minden Te alkotásod.

Áldjon, Uram, Tégedet víz húgunk,
Oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos!
Áldjon, Uram, tűz bátyánk, vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, hatalmas és vidám.
Áldjon, Uram, Téged földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad,
És mindennemű gyümölcsöt terem, füveket és színes virágokat.

Áldjon, Uram, Tégedet minden ember, ki szerelmedért másnak megbocsát,
És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát. Boldogok, akik tűrnek békességgel,
Mert Tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.

Áldjon, Uram testvérünk, a testi halál,
Akitől élő ember el nem futhat.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak!
És boldogok, kik magukat megadták Te szent akaratodnak,
A második halál nem fog fájni azoknak.

Dicsérjétek az Urat és áldjátok,
És mondjatok hálát Neki,
És nagy alázatosan szolgáljátok!
(Naphimnusz) (4)

A feszült helyzetek megoldását Krisztustól tanulja el: szeretettel ütközteti a gonoszságot – és győz, mint Krisztus. Emberileg el kell halnia – ez a látszat. A valóság pedig az, hogy ma, 800 évvel később mi őróla beszélünk, s nem az őt akadályozni próbáló, gáncsoskodó ellenfeleiről. Nekünk is így kell kisebb-nagyobb sérüléseinket, szándékos akadályoztatásunkat kezelnünk: nem a szembehelyezkedés és az erőszak, hanem a szeretet kiáradása vezeti sikerre életünket. Az a leghatékonyabb fegyver a kezünkben, ha üres a kezünk, ha teljesen elszegényítettük magunkat. Hiszen ekkor és csak ekkor van jogunk azt mondani: Nézd Uram, én Teérted letettem a kezemből mindent, s így képtelen vagyok magamon segíteni. Tőled várom életem megoldását! – Istennel és ajándékaival csak az tud betelni, aki erre a célra megüresítette életét és hiányban él. Szükséges, hogy megéljük a teljes Ráhagyatkozás szükségességét: nincs más, csak Krisztus! (Ez volt Péter apostol megtapasztalása is a tenger vizén járva).

Hogyan tette Ferenc?

  1. Meghallotta az Úr szavát és cselekedett (vö. Mt 10. fejezet), és: „építsd fel egyházamat!”
  2. A felismert nehézségek miatt nem mást hibáztat, hanem önmagán kezdi a változtatást. Átrendezi életét az evangélium tanítása szerint, s nem mástól várja a különb magatartást. A későbbi korok feszült helyzeteinek téves megoldási kísérletei tanulságosak: ami Ferencnek önmaga bevetésével és békességgel sikerült, azt mások, máskor nagyhangúan – elrontották.
  3. Radikálisan elszakítja azokat a kötelékeket, melyek akadályoznák megújult életvitelében: függetlenné válik a szülői háztól, érzelmeitől, vagyontól, nem szorongatják megélhetési gondok, nincs tekintettel emberi kapcsolatokra, összefonódásokra. Mivel meghalt a régi énjének, meg tudott születni benne az új: azt a leprást, akit korábban rémülten és undorodva került ki, megtérése után átölelte, megcsókolta. A családalapításról is megújult elképzelése van: „Tudta a kísértő, hogy Ferencet vagyonnal, hatalommal, sikerekkel hasztalan csábítgatná. A szeretet felől támadta tehát: az emberi vonzalom és a füstölgő kémények hívogató képeivel. Szentünk humorral felelt meg a kísértőnek. Télidő lévén, az udvaron hét hóembert csinált. Egy nagyobbat – ez lesz a feleség – meg hat kicsit, ezek a gyerekek. Nosza, fráter Ferenc – szólt aztán önmagához -, ruházd föl és tartsd el őket! Ha pedig erre nem vagy képes, örülj, hogy Isten szolgája lehetsz! S a kísértő hosszú orral távozott.”(5)
  4. Őszintén vágyódott a teljes szegénységre, amibe az is belefér, hogy megbecsülésben sem részesül. A világ első pillanatban vissza is élt ezzel és valóban megfosztotta a jó hírnévtől, bolondnak gúnyolta. Végül azonban világossá vált: Ő úgy tudott szegény lenni, hogy a legnagyobb értékeléssel tekint rá a történelem.(6)
  5. Ahogy az Evangéliumban olvasta:
    a)  Szabályzatuk: az Evangélium. Háromszor nyitja ki a Szent Bibliát, s kéri Istentől, mutasson rá, miszerint éljék életüket. Ezeket olvassa: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj és add el, amid van, árát oszd el a szegények között, és kincsed lesz a mennyben” (Mt 19,21) – „Semmit se vigyetek az útra.” (Lk 9,3) – „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen” (Mk 8,34).
    b) Szeme elé kívánta idézni Betlehem szentséges éjjelének titkát. Misztériumjátékban és szoborcsoportok révén „látni” akarta, mi történt ott akkor. Mai betlehem-készítésünk gyökerei Ferenc lelki gyakorlatához vezetnek vissza.(7)
    c)  Ahogy Jézus maga előtt küldi tanítványait, hogy előkészítsék a terepet, és kettesével küldi őket, hogy bemutathassák, miben áll a szeretet, Ferenc is Krisztusra akarja irányítani az emberek figyelmét, már puszta megjelenésével is. „Prédikálni megyünk Assisibe – szólította Ferenc egy ízben a hallgatag Rufinusz testvért. Elindultak. Csöndesen, nem nézve se jobbra, se balra, ballagtak végig a városon. Már maguk mögött hagyták sorra a templomokat, mikor Rufinusz megszólalt: – Azt mondtad, atyám, prédikálni fogunk. – Mi mást cselekedtünk? – válaszolta Ferenc. Azzal sarkon fordultak és hazatértek. – ‘Egész testéből nyelvet csinált’ – jegyezte föl később Szent Ferencről első életrajzírója, Celanói Tamás testvér.”(8)
    d)  Elajándékozza egy koldusnak a Bibliát: „Egy alkalommal, mikor a Sancta Maria de Portiuncula templomában tartózkodott, egy szegény kis özvegyasszony, akinek két fia volt a testvérek rendjében, odajött, hogy valami alamizsnát kérjen Szent Ferenctől, főként azért, mert abban az évben nem volt miből megélnie. Szent Ferenc megkérdezte Catani Péter testvért, aki akkor a minister generalis volt: ‘Van-e valamink, amit anyánknak adhatnánk?’ – mert azt szokta mondani, hogy mindegyik testvér anyja az övé is, és a Rend minden testvérének is anyja. Péter testvér ezt válaszolta: ‘A házban nincs semmink, amit neki adhatnánk, főleg mert olyan alamizsnát akarhat, amiből testi szükségleteit fedezni tudja. Egyedül a templomban van egy Újszövetségünk, melyből felolvassuk az olvasmányokat a reggeli zsolozsmán.’ Abban az időben ugyanis még nem voltak breviáriumaik a testvéreknek, de még csak zsoltároskönyvük sem. Ezt mondta hát neki Szent Ferenc: ‘Add oda anyánknak az Újszövetséget, hogy szükségleteinek fedezésére eladja. Meg vagyok róla győződve, hogy ez jobban tetszik majd az Úrnak és Boldogságos Szűz Anyjának, mintha felolvasnátok belőle.’ Így hát neki adta. Mert el lehet mondani és meg lehet írni Szent Ferencről azt, amit Szent Jóbról mondunk és olvasunk: ‘Anyám méhéből jött ki és velem nőtt fel a könyörület.’ Ezért nekünk, akik vele voltunk, nemcsak azt, amit a szegények iránti szeretetéről és szánalmáról másoktól tudtunk meg, hanem azt is hosszú lenne leírni vagy elmesélni, amit saját szemünkkel láttunk.”(9)
    e)   Elégeti a vesszőkosarat, mert elvonta figyelmét az imádságról, s annak, ami erre képes, nincs létjogosultsága megmaradni.(10) Nekünk se ártana hasonló jellegű mércét felállítani és megszűrni, mi kap teret életünkben!
    f)   Alázata: „Mikor egyszer Fráter Juniperusz Róma felé tartott, észrevette, hogy fogadására tömérdek római jön elébe. Hírét vették ugyanis jámborságának, s nagy tisztelettel akarták a városba kísérni. A közelben éppen két gyermek le-föl hintázott egy rögtönzött mérleghintán. Juniperusz nyomban leszállítja egyiküket, helyébe települ, s vígan hintázik le-föl, mikor a hívek odaérnek. – Miféle tökfilkó elé jöttünk?! – fakadnak ki a látványra, és csalódottan hazatérnek. Juniperusz pedig díszkíséret nélkül érkezik Rómába.”(11)

Ferenc egyszer Leó testvérrel egy olyan kolostorban tartózkodott, ahol nem volt zsolozsmáskönyvük. Mikor eljött az imádság ideje, Ferenc vállalta az előimádkozó szerepét, Leónak pedig válaszolnia kellett rá, ahogy azt Ferenc meghagyja neki. „Én például azt fogom mondani: Ó, fráter Ferenc, oly sok gonoszat cselekedtél és annyi bűnt követtél el a világban, hogy méltó vagy a pokolra! – Te pedig azt fogod felelni rá: Szent igaz, megérdemled, hogy a pokol fenekére kerülj! Leó testvér angyali ártatlansággal válaszolta: Szívesen, Atyám, kezdd csak Isten nevében. Szent Ferenc rákezdett az első versre: Ó, fráter Ferenc, oly sok gonoszat cselekedtél, és annyi bűnt követtél el, hogy méltó vagy a pokolra! Leó testvér pedig így folytatta: Isten annyi jót visz véghez általad, hogy egyenest a mennyországba fogsz jutni! Erre Szent Ferenc megszólalt: Ne így, Leó testvér, hanem amikor azt mondom: Ó, fráter Ferenc, annyi gonosz dolgot míveltél Isten ellen, hogy méltó vagy átkára, – akkor te ezt feleld: Valóban méltó vagy arra, hogy az átkozottak közé kerülj! Mire Leó testvér: Úgy lesz Atyám, ahogy kívánod. Akkor Szent Ferenc könnyeit hullatva, mellét verve és föl-föl sóhajtva így imádkozott: Ó, Uram, ég és föld Istene, annyi gonoszságot és oly sok bűnt követtem el ellened, hogy teljességgel méltó vagyok a kárhozatra – Leó testvér pedig rávágta: Ó, Ferenc testvér, Isten úgy megszentel, hogy az áldottak közt is kiváltképpen áldott leszel! Szent Ferenc meglepődött, hogy Leó testvér épp az ellenkezőjét feleli annak, mint amit elébe adott, azért így intette meg: – Miért nem felelsz úgy, ahogy meghagytam neked? A szent engedelmesség nevében parancsolom, úgy válaszolj, ahogy előírom. Azt fogom most mondani: Ó, fráter Ferenc, te szerencsétlen, azt képzeled, hogy irgalmat találsz Istennél, holott annyit vétkeztél a könyörület Atyja és a vigasztalás Istene ellen, hogy nem számíthatsz irgalomra. – És te, báránykám, Leó testvér, ezt fogod felelni: Semmi esetre sem vagy méltó Isten irgalmára! – Ám, amikor Szent Ferenc befejezte mondókáját, Leó testvér megint csak így felelt: Isten, a mi Atyánk, akinek végtelen irgalma meghaladja bűneidet, megkönyörül rajtad, és irgalmát kegyelmével tetézi. Erre a feleletre Szent Ferenc gyöngéd nehezteléssel és mérsékelt haraggal kérdőre vonta Leó testvért: Hogyan merészeltél az engedelmesség ellen véteni, és mindannyiszor az ellenkezőjét mondani annak, amit parancsoltam neked? Mire Leó testvér tisztelettudóan és alázatosan így válaszolt: Isten a tanúm, Atyám, hogy mindannyiszor eltökéltem szívemben, hogy utánad mondom, amit kívánsz. Isten azonban aszerint adja számba a szavakat, ahogy Neki tetszik, nem ahogy nekem. Ezen igen elcsodálkozott Szent Ferenc, ám azért így szólt Leó testvérhez: Mégis arra kérlek szeretettel, most az egyszer úgy felelj, ahogy mondtam neked. Mire Leó testvér: Mondd, Isten nevében, mert ezúttal valóban úgy fogok felelni, ahogy te akarod. Szent Ferenc akkor zokogva megismételte az előbbi mondatot: Ó, fráter Ferenc, te szerencsétlen, azt képzeled, hogy irgalmat találsz Istennél. És Leó testvér nyomban így folytatta: De még mennyire! Sőt, nagy kegyelmet is nyersz az Istentől, fölmagasztal és megdicsőít téged, mert aki magát megalázza, fölmagasztaltatik. Én csak ezt mondhatom, mert Isten adja ajkamra a szavakat. Ily módon, ebben az alázatos versengésben, sok sírással és sok lelki vigasztalással virrasztottak egész napkeltéig.”(12)
g)  A teljes szegénység megélésével kívánja megóvni magukat attól, hogy a pénz elrabolja szívüket a mennyek országától.(13)
h)  Elkötelezettsége Szent Domonkost is megdöbbenti: a gyékényes káptalanon olyan bizalommal élték meg a testvérek a szegénység boldogságát, hogy kezdetben eszelősnek tartotta őket Domonkos. Hamarosan azonban rájött tévedésére és bocsánatot kért Ferenctől, és legszigorúbb parancsban írta elő az ő testvéreinek is azt, amit Ferenctől tanult.(14)
i)  Tapasztalva a testvérek tévedéseit, lemond a vezetésről és elvonul az Alverna hegyére remeteségbe, hogy szomorúságával ne terhelje a közösséget. Itt kapja meg a stigmákat, a szent sebhelyeket, a Jézussal való együtt-szenvedés ajándékaképpen. Visszamegy Assisibe, és élete utolsó két évét állandó szenvedésben tölti.
j)  Azt a halált, amit rendezetlenségeink miatt félelemmel szoktunk emlegetni, Ferenc nővérének szólítja. Nem csupán testvérének, hanem nővérének, s ebben benne van a női lélek finomsága, gyengéd közelítése, jótékony, áldásos ténykedése, hiszen általa jut el az Isten boldogító színelátására! (15)

6.  Végrendelete hű képet ad élete összegzéséről: „Az Úr a következő módon mutatta meg nekem, Ferenc testvérnek, hogyan kezdjem el a bűnbánattartást: míg bűnökben éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása. És maga az Úr vezérelt közéjük, és irgalmasságot cselekedtem velük. És amikor eltávoztam tőlük, ami előbb keserű volt számomra, átváltozott testem és lelkem édességére. Utána egy kevés ideig még vártam, aztán elhagytam a világot.

És az Úr templomaiban olyan mély hitet öntött belém, hogy ilyen egyszerű szavakkal imádkoztam: Imádunk Téged, Urunk, Jézus Krisztus, itt és a világon lévő minden templomodban, és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Aztán egyházi rendjükre való tekintettel olyan határtalan bizalmat adott nekem az Úr és ad szüntelen papjai iránt, kik a római Szentegyház szabályai szerint élnek, hogy még ha üldöznének is, akkor is csak hozzájuk menekülnék.

És kötelesek vagyunk tisztelni az összes teológusokat és azokat is, akik az isteni szent igéket hirdetik, mint akik lelket és életet árasztanak felénk.

És miután testvéreket adott mellém az Úr, senki sem mutatta meg nekem, mit kell tennem, hanem ezt Ő, a Magasságbeli nyilatkoztatta ki nekem, hogy a Szent Evangélium szerint kell élnem. És kevés és egyszerű szóval írásba foglaltam ezt, a pápa úr pedig megerősítette számomra.

És akik jöttek, hogy elfogadják ezt az életmódot, mindazt, amijük csak volt, a szegényeknek adták. És beérték kívül-belül foltozott habitussal, övvel és alsóruhával. És nem akartunk többet birtokolni. Mi klerikusok a többi klerikushoz hasonlóan mondtuk a zsolozsmát, a laikusok pedig a Miatyánkot mondták. És igen-igen szívesen időztünk a templomokban. Tanulatlan emberek voltunk és mindenkinek alárendeltjei.

És én két kezemmel dolgoztam és akarok tovább dolgozni. És határozottan kívánom, hogy a többi testvér is dolgozzék, ahogy a tisztesség megkívánja. Akik nem tudnak dolgozni, tanuljanak meg; nem kapzsiságból, nem a munkabér megszerzéséért, hanem a példaadás kedvéért, és a henyélés elkerülése végett. És ha munkánkért nem adnák meg a bért, akkor járuljunk az Úr asztalához, vagyis ajtóról ajtóra kéregessünk alamizsnát.

Az Úr nyilatkoztatta ki nekem, hogy ezt a köszöntést használjuk: Az Úr adjon neked békességet!

Vigyázzanak a testvérek, hogy templomokat, szegényes hajlékokat és minden épületet, melyet számunkra emelnek, csak abban az esetben fogadjanak el, ha azok illenek a szent szegénységhez, melyet a regulában megígértünk. És mindig csak mint jövevények és zarándokok, vendég módjára lakjunk bennük. Az engedelmesség nevében szigorúan megtiltom minden testvérnek, hogy akár személyesen, akár mások közvetítésével kiváltságlevelet merészeljenek kérni a római kúriától templom vagy bármely hely részére, prédikáció ürügyén, vagy éppen testi üldöztetés esetén, bárhol tartózkodnak is. És ha valahol nem fogadják be őket, menjenek más vidékre, hogy ott Isten áldásával bűnbánatot tartsanak.

És feltétlenül engedelmes akarok lenni a testvéri közösség minister generálisának és annak a gvárdiánnak, akit ő jónak látott mellém rendelni. Fogolyként akarok az ő kezei között lenni, s az ő engedélye és akarata ellenére egy lépést se kívánok tenni, sem mást cselekedni. Mert uram ő nekem. És bár egyszerű, beteges ember vagyok, mégis kívánom, hogy állandóan mellettem legyen egy klerikus, hogy a regula előírása szerint együtt végezze velem a zsolozsmát.

És ne mondják a testvérek: ez új regula, mert ez csak emlékeztetés, intés, buzdítás és végrendelkezés akar lenni, melyet én, a kicsiny Ferenc testvér, azért hagyok rátok, áldott testvéreimre, hogy a regulát, melyet az Úrnak megígértünk, a katolikus hitnek megfelelőbben tudjuk megtartani.

És a szent engedelmesség nevében szigorúan megtiltom összes testvéremnek, hogy akár a regulához, akár ezekhez a szavakhoz magyarázatokat fűzzenek és mondják: ezt így kell érteni. Hanem amint az Úr megadta nekem, hogy egyszerűen és világosan elmondjam, és papírra vessem a regulát és ezeket a szavakat, úgy nektek is egyszerűen és magyarázat nélkül kell értelmeznetek és szent közreműködéssel mindvégig megtartanotok azokat.

És ha valaki megtartja ezeket, a mennyben teljék be a Magasságbeli Atya áldásával, a földön pedig teljék be az Ő szeretett Fiának áldásával, a Vigasztaló Szentlélekkel, az ég minden erejével és az összes szentekkel. És én, kicsiny Ferenc testvér, a ti szolgátok, amennyire kitelik tőlem, kívül-belül megerősítem ezt a szentséges áldást.”(16)

Hogyan tegyük mi?

Ma is lehet Ferenc lelkisége szerint élni, s nem csak kolostorban. Akik családot alapítottak, s világi munkahelyen dolgoznak, aztán rohannak családi teendőiket intézni, azok is bekapcsolódhatnak a ferences lelki család életébe. Szent Ferenc Világi Rendje (régi nevén Harmadik Rend) még Szent Ferenc életében alakul! Ugyanis sokan akarják követni Ferencet azok közül is, akik házasságban élnek, vagy akiket feloldhatatlan kötelék fűz családjukhoz, hivatásukhoz. Ezek a többre vágyódó testvérek és nővérek is keresik az utat, miképpen részesülhetnének ők is abban a boldogságban, amit Ferenc evangéliumi egyszerűsége sugároz magából. Ferenc korában is és ma is tőlük az állapotbeli engedelmességet, tisztaságot és szegénységet lehet elvárni. Azt tehát, hogy családjuk megélhetését biztosító pénzüket krisztusi módon tekintsék, legyenek nagylelkűek, jószívűek, ajándékozók, s ne kuporgassanak úgy, ahogy a pogányok teszik. Ma is azért érdemes egy adott lelkiségi irányhoz társulni, besorakozni egy „védett” övezetbe, hogy a világ romboló hatása ne fogjon rajtunk sokat, hanem tudjunk másként gondolkodni emberi kapcsolatainkról, s az erkölcsi elvárás számunkra ne lenézett, túlhaladott, régészeti lelet legyen, hanem élő valóság, ami összetart az Egy Test Közösségében mindannyiunkat, akik föltámadtunk Krisztussal és az odafönt valókra irányítjuk figyelmünket (vö. Kol 3,1-2).

Gyakorlatban ez megnyilvánul abban, hogy tudatosítják magukban: (17)
1) Az Isten = Atyánk. Nem elnyomónk, bíránk, elítélőnk, hanem szerető atyánk.
2) Egy Atya gyermekei vagyunk, tehát mindegyikünk testvére a másiknak.
3) A testvéri kapcsolatokat a kicsiség, az önzetlenség, a másik érdekének keresése, a szolgáló szeretet jellemzi. „Mindenki tekintse a másikat magánál kiválóbbnak” (Fil 2,3) értelmében nevezi magukat Ferenc „Kisebb testvérek”-nek. A szegénység csak egy eleme ennek a „minoritas”-nak, de beletartozik még az alázat, és a sorsközösség-vállalás a peremre szorultakkal is. Csak az akkori „leprásságot” úgy kell ma értelmezni, hogy hajléktalan, kitaszított, öreg, akire nem nyitja rá senki az ajtót, akit a gyereke nem látogat, aki éhezné a jó szót, aki elől eltakarják az igazságot.
4) Ferenc tudja, hogy testvére az egész teremtett világ. Tehát nem használhatja ki oktalanul a természetet, nem csak a környezetvédelem bölcs előrelátása miatt, hanem azért sem, mert nincs hozzá joga. Ami teremtés, az Isten ajándéka, s ennek okán meg kell adni neki azt a méltóságot, ami Isten szeretet-koncepcióját és keze munkáját megilleti.

Hogy a világ fejet elcsavaró kísértése ne fogjon a Világi Rend tagjain, a kolostori életet választó szerzetesek imái, áldozatvállalásai, és a hármas fogadalmukhoz való hűségük erősíti a világban élő testvéreket. Így az a kovász, amit az Istennek szenteltség jelent, kilép a kolostor falai közül, s ott kezdi el áldásos tevékenységét, ahol hihetetlenül nagy szükség van erre a kegyelmi adományra. A Világi Rend tagjai első kézből hivatottak átvenni rendi testvéreiktől a megszentelődés eszközeit, hivatásuk, hogy éljenek belőle és továbbadják embertársaiknak. A történelem számos tragédiája azonban sajnos arról tanúskodik, hogy ez a megszentelő folyam valahol elapadt, s nem volt, aki meghallja, megtegye és továbbépítse a világot megváltani akaró isteni művet. Nélkülünk pedig Isten nem üdvözíti a világot!

A Világi Rend ma olyan magát elkötelezni akarók jelentkezését várja, akik nem egy jámbor egyesület tagjai akarnak lenni, hanem intenzív lelkiéletet kívánnak élni Assisi Szent Ferenc szellemében, az ő lelkületét víve mindennapjaikba, s az evangélium tanítása határozza meg életüket, melynek alapja és közepe kizárólag minden ajándék forrása: a Szentháromság, egy Isten.

A belépni szándékozók azon rendkívüli helyzetbe élhetik bele magukat, hogy maga Ferenc testvér tesz fel nekik néhány felvételi kérdést:
• Lehetséges-e, hogy az Egyház és a püspököd akadályoz téged az Istennel való találkozásodban? (Ha szerinted lehetséges, a felvételi nem sikerült. Próbálkozz újra, mikor már többet értesz Jézus lelkiségéből!)
• Hogy vélekedsz a kereskedelmi szemléletről, mely átjárja egész életünket? Mennyire határozza meg a hasznosság elve gondolatmenetedet? (Ha eladtad magadat neki, ha szerinted is ez az életben maradás és a jövő útja, ha mindenki ezt csinálja – ha ez a válaszod, akkor a mai gyékényes káptalanon nem árulsz egy gyékényen Ferenccel!)
• Mit tenne Ferenc, ha ma élne Assisi, Pécs stb. városában?
1. Magunkra hagyna.
2. Velünk maradna és szolidaritásból megfagyna a rá áradó rideg tekintetektől és személytelen ügyintézéstől.
3. Át tudná járni lelkünket a szeretet melegével. (Az első feltevés rossz válasz, a második pedig még rosszabb…)

„Felvételi-előkészítőként” kérjük Ferenc szavaival:

Uram, tégy engem a te békéd eszközévé,
hogy ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek,
ahol sértés, oda a megbocsátás szellemét,
ahol széthúzás, oda egyetértést,
ahol tévedés, oda igazságot,
ahol kétely, oda hitet,
ahol kétségbeesés, oda reményt,
ahol árnyék, oda fényt,
ahol szomorúság, oda örömet.
Uram, add, hogy inkább én igyekezzem vigasztalni,
minthogy vigaszra várjak,
inkább én törekedjem megértésre,
mint hogy megértést óhajtsak,
inkább én szeressek,
minthogy szeretetet igényeljek.
Mert önmagunkat feledve – találjuk meg magunkat;
ha megbocsátunk – akkor nyerünk bocsánatot;
és ha meghalunk – azzal ébredünk az örök életre. (18)

Halála után már két évvel szentté avatták. De a hivatalos elismerésnél is többet mond az a lelkes igyekezet, amivel az utókor értékeli: olyan krisztusi képmást ismernek fel Ferencben, akit érdemesnek és lehetségesnek tartanak a követésre. Ferenc evangéliumi életét vonzónak találják, olyan Edénynek tekintik, aki magába fogadta és megőrizte a Tiszta Forrás vizét, s most üdítő voltában részesíti a világtól megfáradtakat.

Ferencnek az volt a vágya, hogy minden emberrel megismertesse Isten szeretetét és irgalmasságát. Mindenkiben az Isten gyermekét látta és tisztelte, azt hirdette, hogy ennek következtében másként kell tekintenünk a teremtett világra, testvéreinkre és nővéreinkre, s együtt kell dicsőítenünk a Mindenség Urát.
Ünnepe: október 4.

Istenem, magasztallak mindazért, ami ragyogó szépséged üzenetét tárja elém! Köszönöm, hogy a Te megtapasztalásod felszabadít a teremtmények uralma alól. Áldalak ezért a szabadságért! Add, hogy ez sose tegyen felszínessé: érzékeljem, amit kell, s ami Terád irányítja figyelmemet. Ami pedig öncélúan akarná magához láncolni szívemet, azt tudjam kivetni életemből, ahogy Ferenc tette a vesszőkosárral. És azt is szeretném, ha nem csak észrevenném, hogy ez az egész teremetett világ képes dicsőíteni Téged, hanem egész életem dicsőítene Téged! Sőt a „semmi – nagyra hivatottság” egyidejű önismeretében merlek kérni Uram: mindaz, aki vagyok, hadd váljak a Te dicsőségedre! Amen.

EL TUDNÁD KÉPZELNI ÉLETEDET ÚGY, HOGY…
• Ki mersz lépni a biztos, de bűnösen szerzett és megélt anyagi keretből, mert tudod, hogy a Mennyei Atya megadja neked mindazt, amire szükséged van?
• Önmagad radikális kiüresítésével, elszegényítésével készítesz magadban Krisztusnak és ajándékainak helyet?
• Nemcsak elméletben építed a megújuló Egyházat, hanem a tevékeny részvételeddel, a lelket építő áldozatoddal, és a magadról való megfeledkezéseddel állítasz példát testvéreid elé?
… VAGY CSAK ÍGY TUDOD ELKÉPZELNI? HÁT, AKKOR…

5. TELJES SZEGÉNYSÉG ÉS EGYSZERŰSÉG

Nagy Szent Gergely pápa figyelmeztet: a világ elhagyása még nem jelenti azt, hogy lélekben is elszegényedtünk; s az is lehet, hogy valaki bennmarad a világ forgatagában, szíve azonban egyedül az Úré.

„Buzdítani szeretnélek benneteket, hogy hagyjatok el ti is mindent, de mégsem merem. Ha viszont nem tudtok lemondani a világ minden javáról, akkor legalább úgy tartsátok meg azokat, hogy miattuk ne ragadjatok meg a világban. Birtokoljátok ugyan a földi dolgokat, de azok ne birtokoljanak titeket. A lelketek legyen az úr mindenek fölött, ami a tiétek, nehogy a földi dolgoktól meghódítva, azok ragadják hatalmukba lelketeket.

Használjuk tehát az ideigvalókat, vágyakozzunk viszont az örökkévalók után; az ideigvalók legyenek velünk e vándorutunkon, az örökkévalók pedig majd óhajtott célba érésünkkor. Tekintsük szinte mellékesnek evilág dolgait, de annál jobban törekedjünk és figyeljünk az eljövendőkre.

Irtsuk ki gyökeresen a bűnöket, nemcsak tetteinkből, hanem a szív érzéseiből is. Ne tartson minket távol az Úr lakomájától a test gyönyöre, kíváncsiság, aggodalom vagy hiú becsvágy. Ami tisztes dolog van itt a világban, arra mindig ügyeljünk, hogy szolgálja ugyan a testünket a földi dolog, de a lelkünknek sose ártson.

Testvérek, tehát nem merjük nektek azt tanácsolni, hogy hagyjatok el mindent. Ha úgy tetszik, mindent megtartotok, és mégis mindent elhagytok, ha úgy használjátok fel az ideigvalókat, hogy egész lélekkel az örökkévalókra törekedtek. Mert evilágot hasznára fordítja az ember, de szinte mégsem használja azt az, aki a szükséges dolgokat élete szolgálatára fordítja ugyan, de nem hagyja, hogy azok uralkodjanak fölötte. Így csak külsőleg szolgálja őt a világ, de a lélek belső szárnyalását nem akadályozza. Akik tehát így élnek, azoknak az összes földi dolog valóban nem a vágyukat elégíti ki, hanem csak szolgálja az életüket. Semmi se korlátozza tehát a lelketek vágyát, és semmi földi kívánság se béklyózzon le titeket.

Ha megkedvelnél valami földi jót, forduljon lelked a tökéletesebb javak felé: az égiek felé; ha riasztana valami földi rossz: tárd lelked elé az örök kárhozatot, hogy lelked meg ne zavarja többé sem a földi jó, sem a földi rossz, amit itt láthatsz.

Mindezek megvalósításában segít bennünket az, aki Közbenjáró az Isten és az emberek között, maga Jézus Krisztus; Ővele gyorsabban elérünk majd mindent, ha igaz szeretettel ragaszkodunk hozzá, aki az Atyával és a Szentlélekkel él és uralkodik, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.”(19)

Egy másik prédikációjában – az Isten ismeretéből fakadó szeretet megnyilvánulásaként – így fogalmazza meg feladatunkat: „Én vagyok a jó Pásztor. Ismerem juhaimat, azaz szeretem, és enyéim is ismernek engem. (vö. Jn 10,14) Ezzel nyíltan megmondta: akik szeretnek, azok megfogadják szavamat. Hiszen egyáltalán nem ismeri az igazságot az, aki nem szereti.

Eddig arról hallottatok, szeretett testvéreim, hogy melyek a mi hivatásunk veszélyei. Most azonban azt fontoljátok meg az Úr szavai alapján, milyen veszélyekkel jár a ti hivatástok. Kérdezzétek csak meg magatokat: az ő juhai vagytok? Vajon ismeritek őt? Vajon tudtok az igazság fényéről? De hangsúlyozom: nemcsak a hit, hanem a szeretet által is ismeritek? Kérdem: ismeritek-e a hitet, nemcsak egyszerűen úgy, hogy elfogadjátok, hanem úgy is, hogy azt tettekre váltjátok? Mert a fent idézett szavak János evangélista tolmácsolásában így hangzanak: Aki azt állítja, hogy ismeri az Istent, de parancsait nem tartja meg, az hazudik (1Jn 2,4).

Ezért így folytatja azonnal az Úr: mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom juhaimért (Jn 10,15). Ezzel világosan megmondta: abban nyilvánul meg az, hogy én ismerem az Atyát és engem ismer az Atya, hogy életemet adom a juhaimért, vagyis azt, hogy én mennyire szeretem az Atyát, azzal a szeretettel mutatom meg, amely engem a juhaimért meghalni késztet.
Azután ismét a juhokról szólva így folytatja: Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik (Jn 10,27). Kevéssel előbb ezt mondta róluk: Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelőt talál (Jn 10,9). Belép az ember a hit által; kilép, amikor a hitből a szemlélődésre jut el, a hitbeli ismeretből a látásra, és így talál táplálékra az örök lakomán.

Juhai tehát megtalálják a legelőt, mert aki Jézust egyszerű szívvel követi, az örökké zöldellő rétek dús füvéhez jut. A jó Pásztor juhainak legelője pedig nem más, mint a mindig viruló paradicsomkert lelki boldogsága. A választottak dús legelője ugyanis Istennek színről színre látott arca, amelynek véget nem érő és teljesen zavartalan szemléletében éltető táplálékkal töltekezik a lelkük.

Szeretett testvéreim, iparkodjunk megtalálni ezt a dús legelőt, hogy abban mi is részesedjünk a menny lakóinak örömére. Már maga az ott vigadozók boldogsága is hívogat minket. Buzduljunk neki,testvérek, éledjen bennünk újjá, tüzesedjék át a hitünk, és gyulladjanak fel vágyaink a mennyeiek szeretetére; aki így szeret, az már az ég felé menetel.

Azokat, akik az égi haza örömét keresik, ne tartóztassa fel semmiféle akadály: hiszen ha egyszer valaki egy kitűzött cél felé tart, akkor e törekvéstől az út nehézségei már nem tántoríthatják el. De csábító kellemességek se térítsenek el bennünket, hiszen igazán oktalan az a vándor, aki egyszerre elfelejti, hogy hová is készült, mihelyt útján egy szép virágos rétet megpillant.”(20)


1: Szent-Gály Kata: Neked is szól! – in: Boldog utak békessége, Ecclesia, Bp. 1976. 84. oldal
2: Théophile Desbonnets: Szent Ferenc nyomában, EFO Kiadó, 1998. 24. oldal
3: Théophile Desbonnets: i.m. 94. oldal
4: In: Az egyszerűség útja, 179-180. Oldal
5: Az egyszerűség útja, SZIT, Bp. 1981. 254. oldal
6: vö. Pierre Lefevre: Keresztények a világtörténelemben, Korda Kiadó, 1998. 26. oldal
7: vö. Théophile Desbonnets: i.m. 119. oldal
8: Az egyszerűség útja, 252. oldal
9: Théophile Desbonnets: i.m. 53. oldal
10: vö. Eloi Leclerc: Egy szegény ember bölcsessége, 107-111. oldal
11: Az egyszerűség útja, 262. oldal
12: Fioretti, Szent Ferenc Virágoskertje, SZIT, Bp. 1980. 9. fejezet, 239-241. oldal
13: Théophile Desbonnets: i.m. 31-32. oldal
14: Théophile Desbonnets: i.m. 49-50. oldal
15: Théophile Desbonnets: i.m. 32-34. oldal
16: in: Puskely: Keresztény szerzetesség I. Bencés Kiadó, Bp. 1995. 279-280. oldal
17: vö. Györgydeák Márton: Lelkiségek – mozgalmak a magyarországi Katolikus Egyházban, OLI, Bp. 1994. 32. oldal
18: In: Katona István: Sziklára épített ház, Marana Tha, Bp. 2003. 94. oldal
19: In: Szerzetesek közös zsolozsmájának olvasmányos imaórája, Breviárium II. kötet, 1795-1796. oldal
20: Nagy Szent Gergely – in: Húsvét IV. vasárnapjának olvasmányos imaórája, Breiárium II. kötet, 626-627. oldal

Forrás: Garadnay Balázs: Együttműködés a szeretettel, A lelkiélet mesterei